Biography
Kurt Chan
MAGYAR

A Strad magazin játéka “varázslatos egyszerűségét” emelte ki, míg a La Libre “a hegedű valódi arisztokratájának” nevezte. Pusker Júliára a nemzetközi közönség is felfigyelt a 2019-ben megrendezett brüsszeli Erzsébet Királyné Versenyen, ahol egyedüli magyar versenyzőként 5. díjat kapott.

A 2021/22-es évadban szólistaként lép fel a Belga Nemzeti Zenekarral, a Brüsszeli Filharmonikusokkal, a Liszt Ferenc Kamarazenekarral, a London Mozart Players-el, a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral és az Óbudai Danubia Zenekarral. Európa-szerte olyan fesztiválokon és mesterkurzusokon vett részt, mint a Besançon Zenei Fesztivál, az IMS Prussia Cove, a Holland Music Session, Kronberg Akadémia és a Santander Fesztivál Akadémia.

Az Erzsébet Királynő Versenyen elért sikere mellett számos figyelemreméltó díjban részesült, mint például a neves Junior Prima díj, vagy a Cziffra Fesztivál Tehetség díja.

Pusker Júlia zenész családban született, hegedülni 5 évesen kezdett. Tanulmányait a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, majd a londoni Royal Academy of Music hallgatójaként végezte Kokas Katalin, Kertész István, majd Pauk György osztályában.
2016 és 2021 között a brüsszeli Queen Elisabeth Music Chapel rezidens művésze volt, Augustin Dumay irányítása alatt.

Júlia egy olasz, 1690-ben készült Matteo Goffriller hegedűn játszik a Michael Guttman Foundation jóvoltából.

Back to Top